• A mohácsi Német Nemzetiségi Ház működési feltételeinek javítása

    Széchenyi 2020

    TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLT A „MOHÁCSI NÉMET NEMZETISÉGI HÁZ MŰKÖDÉSI FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSA” CÍMŰ PROJEKT

    Mohácsi Német Önkormányzat a TOP támogatási rendszeréhez benyújtott, „TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00270” azonosító számú „Mohácsi Németek Nemzetiségi Ház működési feltételeinek javítása” című projekt 25,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

    Mohácsi Német Önkormányzat tervezett projekt a leromlott állapotú Német Nemzetiségi Ház közösségi célú fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés alapvető célja, hogy a kor követelményeinek megfelelő, fenntartható (pénzügyi és környezeti értelemben is) közösségi teret legyen képes biztosítani a célcsoportok számára. A projekt eredményeképp
    várhatóan jelentősen csökkennek a Német Nemzetiségi Ház fenntartási költségei, valamint szignifikáns mértékben emelkedik a Német Ház szolgáltatásait igénybe vevő, illetve a rendezvényeken részt vevő lakosok, érdeklődők száma.
    Az épület több mint 100 éves, így állapota felújításra szorul. A ház külső nyílászárói nagyon rossz állapotúak, több helyen elkorhadtak, nem zárhatóak, így ezek cseréje elkerülhetetlen. A külső nyílászárókon túl néhány rossz állapotú belső nyílászáró cseréje is indokolt. Az épület hőtechnikai szempontból egyáltalán nem felel meg a mai kor követelményeinek, a külső falak hőszigetelését mindenképp szükséges megvalósítani, az utcafront kivételével. Az épület a fejlesztéssel azonban ettől függetlenül is eléri a DD energetikai minőség szerinti besorolást. A nyílászáró felületek csökkentése érdekében a felesleges nyílászárók megszűntetésre, befalazásra kerülnek. A programok számának növekedése miatt és az informatikai, elektronikai eszközök biztonságos kiszolgálásához elengedhetetlen az elavult, kis kapacitású elektromos hálózat felújítása, bővítése. A korábban két különálló épületrész két fűtésrendszere is elavult, a radiátorok és a gázkazánok jelentős fogyasztásuk ellenére sem képesek a fűtés kielégítő biztosításához, továbbá a fűtési csőhálózat állapota sem megfelelő, így ezen rendszerek teljes cseréje indokolt, korszerű kondenzációs gázkazán
    beépítésével. A projekt keretében egy mozgáskorlátozott mellékhelyiség is kialakításra kerül. A beruházás keretében a jelenleg raktárként funkcionáló helyiségből közösségi funkciót betöltő könyvtár, illetve közösségi szoba kerül kialakításra, ahol a jelenleg meglévő elhasználódott műanyag burkolatot laminált parketta váltja fel. A szintén közösségi térként is funkcionáló konyha helyiségben a rossz állapotú linóleum burkolat felszedése történik meg, aljzatkiegyenlítést követően hidegburkolat került lerakásra. A felújítási
    munkálatokat követően a teljes belső tér újrafestése is indokolt.

    A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2021. március 31.

  • A Singende Quelle Baráti Kör működésének támogatása

    A Singende Quelle Baráti Kör sikeresen pályázott a 2020-as évben Magyarország Kormányához valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez. Az elnyert támogatásból sikerült enyhíteni a Baráti Kör működési költségeit. A támogatást a Singende Quelle Baráti Kör ezúton is köszöni.

     

  • IV. Gász Mihály Harmonikaverseny

    2020. március 1-én immár 4. alkalommal rendezte meg a Mohácsi Német Önkormányzat a Gász Mihály Harmonikaversenyt. A kétévente megrendezésre kerülő esemény célja, hogy lehetőséget adjon a környék harmonikásainak arra, hogy megmutassák és összemérjék tudásukat. Ebben az évben 24 egyéni induló és 3 kamaracsoport jelentkezett, akik igencsak megdolgoztatták a szakmai zsűrit, mely ebben az évben is három főből állt. A zsűri elnöke Juhos Melinda volt, aki a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonikatanára. Döntnök volt még Apaceller János, a pécsváradi Kodolányi János Általáns Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, valamint Sax Norbert a pilisvörösvári Cziffra György Zeneiskola harmonikatanára. A verseny szünetében játékos feladatokkal várták az önkormányzat tagjai a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A verseny szakmai főszervezője ezúttal is Kéméndi Tamás volt. A gyerekek felkészítői Durovics Dóra, Ladóczki Aranka, Umstädter Ervin és Kéméndi Tamás.

     Eredmények:

    Arany minősítés:

    Gamási Gergő (Durovics Dóra), Bayer Bence, Licziusz Máté (Umstädter Ervin), Biszvurm Vince, Márton Lázár Domonkos, Kleics Botond (Kéméndi Tamás), Hahner Hédi (Umstädter Ervin), Ritzl András Pál, Kiricsi Martin (Kéméndi Tamás), Umstädter Bálint (Umstädter Ervin), Polgár Dániel (Kéméndi Tamás), Jakab Zétény (Ladóczki Aranka), Gerner Péter (Kéméndi Tamás), Zubán Kíra (Umstädter Ervin)

    Ezüst minősítés:

    Ratting Bori (Umstädter Ervin), Hafner-Rózsás Márton, Tóth Milán (Ladóczki Aranka), Emmert Kornél (Umstädter Ervin), Stivics Nagy Milán (Durovics Dóra), Bíró Erik Zoltán (Kéméndi Tamás)

    Bronz minősítés:

    Spitz Jázmin (Durovics Dóra), Szabó Milán Gábor, Keller Miklós (Umstädter Ervin), Kontár Kristóf (Durovics Dóra)

     Kamara csoportok:

    Kleics Bertalan-Kleics Botond – Arany minősítés (Kéméndi Tamás)

    Stivics Nagy Milán-Kontár Kristóf – Bronz minősítés (Durovics Dóra)

    Himesházi Harmonikazenekar – Arany minősítés (Tagok: Zubán Kilián, Réger Henriett, Péter Péter, Zubán Kíra, Umstädter Bálint, Réger Edina, Umstädter Ervin, V. Balogh Hanna (ének, SLAMI) Felk.: Umstädter Ervin)

          

     

  • Mohácsi Németek Egyesületének működési támogatása

    A Mohácsi Németek Egyesületének 2020-as évi működését nagyban támogatta Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő pályázati lehetősége. A támogatást az egyesület ezúton köszöni.

     

     

     

  • Német Nemzetiségi Harmonikatábor

    Július közepén immár 8. alkalommal töltöttek egy hetet a Német Nemzetiségi Harmonikatáborban a hangszer iránt érdeklődő fiatalok. Az idei évben 30 mohácsi, pécsi, mecseknádasdi és himesházi gyerek és fiatal gyakorolt délelőttönként szorgalmasan a harmonikán Kéméndi Tamás, Durovics Dóra és Umstätter Ervin szakmai vezetésével. A tábor előnye, hogy ilyenkor kis kamarazenei csoportokban együtt is játszhatnak a fiatalok.

    A délutánokat a szervező Mohácsi Német Önkormányzat német nemzetiségi programokkal töltötte meg, bemutatva Mohács és környéke jeles helyszíneit és nemzetiségi hagyományait. Nem hiányozhatott a hét eseményei közül az utcai flashmob sem, amikor a fiatal zenészek a mohácsi sétálóutcában nézelődőket szórakoztatták váratlan mini-koncertjükkel.

    Jövőre veletek ugyanitt! Viszlát a 2021-es harmonikatáborban Mohácson!

     

                

  • Német nemzetiségi tábor – ősszel Északon

    A Mohácsi Német Önkormányzat 2020 nyarán szervezett tábora után az őszi szünetben újra lehetőség nyílt arra, hogy a nemzetiségi életben és hagyományőrzésben aktív fiatalok egy 3 napos utazás keretében ismerkedjenek meg Magyarország svábok lakta vidékeivel. Mivel a Mohácson és a város környékén élő fiatalok általában jó ismerik a baranyai német nezetiségi településeket, a nyári táborban a Bácskában és a Bakonyban jártak.  Október 23-25-én pedig a Budai hegységben keresték fel az itt élő németek nyomait. Így nemcsak Budaörsön, Csolnokon, Pilisvörösváron, Esztergomban és  Vácott jártak, de megtekintették a pilisszentiváni és csolnoki német nemzetiségi tanösvény állomásait. A csapatépítés jegyében természetesen most sem hiányozhatott a programból a túrázás, gokartozás s a visegrádi bobpálya sem.

    A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázata támogatta. Köszönet érte!

                               

                     

     

  • Német nemzetiségi táncház

    A Mohácsi Német Önkormányzat táncház-sorozata 2020-ban is folytatódik. Az idei évben első alkalommal 2020. március 6-án 20 órától a fiatal Lustig auf! zenekar játszott. A rendezvény bevezetéseként sváb táncokat tanulhattak az érdeklődők, majd bállal folytatódott az este.

                                   

       

     

  • Német nemzetiségi táncház

    2020. július 3-án, a járványügyi előírások lazulásával újra német nemzetiségi táncházra várta a Német Nemzetiségi Ház az érdeklődőket. A kényszerszünet után nagyon sok táncolnivágyó tanulta a sváb táncokat 20órűtól. Majd a rendezvény nagysikerű bállal folytatódott, melyhez a zenét a Lustig auf! zenekar szolgáltatta.

                   



     

  • Német népzeneoktatás feltételeinek javítása Mohácson

    A Mohácsi Német Önkormányzat diákok számára pályázati forrásból ingyenesen biztosított népzeneoktatást, Durovics Dóra és Pávkovics István zenetanárok vezetésével. A népzeneoktatást nagyon fontosnak tartja önkormányzatunk, hiszen a népzene a nemzetiségi kultúrának egy igen fontos része, az identitás tudat formáló és megtartó ereje jelentős.

    Az elnyert támogatásból az oktatáson felül mikrofon szett és több harmonika is került beszerzésre.

    A projekt megvalósítását az Emberi Erőforrás Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő, a Csoóri Sándor Alapból támogatta. Köszönet érte!

     

     

                              

                   

  • Rendezvényeink 2020-ban

    Tisztelt vendégeink, barátaink, kedves érdeklődők!

     

    Megvásárolták már a 2020-as naptárjukat? A Mohácsi Német Önkormányzat tervezett rendezvényei a 2020-as évre a következők:

    Időpont (hónap, nap, óra) Rendezvény elnevezése Helyszín (cím)
    2020.01.25 19:00 Schwabenball - Svábbál Ifjusági Centrum- Mohács, Széchenyi tér 16.
    2020.02.21 14:00 Trábert József területi népdaléneklési verseny Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.03.01 9:00 Gasz Mihály emléknap Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.03.06 20.00 I. Sváb táncház Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.04.25 19:00 Schwäbisch-kroatischer Ball - Sváb-sokac bál  Ifjusági Centrum- Mohács, Széchenyi tér 16.
    2020.05.10 15:00 I. Fisch am Sonntag- I. Halvasárnap Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.06.12 19:00 Sváb utcabál Mohács, Széchenyi tér
    2020.06.15-20. Német Harmonikatábor- Akordeonlager Ifjusági Centrum- Mohács, Széchenyi tér 16.
    2020.07.05 15:00 II. Fisch am Sonntag - II. Halvasárnap Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.07.18 14:00 IV. Dunamenti Halfesztivál- Donauländisches Fischfestival  Mohács, belváros (Szabadság utca és környéke)
    2020.08.08 15:00 I. Schwäbische Küche Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.09.12 15:00 II. Schwäbische Küche Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.10.04 15:00 Emsige Hände - Szorgos kezek délutánja Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.11.06 20:00 II. Sváb táncház Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.
    2020.11.28 14:00 Schweineschlachten - Sváb disznótoros Német Nemzetiségi Ház- Mohács, Kossuth L. u. 51.


    El ne felejtsék bevésni a naptárjukba! :-) 

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

     

     

     

  • Sváb nemzetiségi est és bál

    Az idei év első német nemzetiségi rendezvénye Mohácson a sváb nemzetiségi est és bál volt 2020. január 25-én. Az sváb bálok népszerűsége évről évre nő, de a 2020-as est rekordszámú résztvevőt vonzott.

    A nemzetiségi műsorban a Singende Quelle Kórus német népdalokkal szórakoztatta a jelenlévőket, majd a Zora Nemzetiségi Néptáncegyüttes sváb táncokat adott elő. A műsorban bemutatkoztak a Német Nemzetiségi Házban harmonikázni tanuló diákok is.

    A jó hangulatú rendezvényen a Platin Zenekar húzta a talpalávalót – egészen hajnalig.

     

            

     

     

  • Sváb régiók Magyarországon

    2020 augusztusában a Mohácsi Németek Egyesülete a Mohácsi Német Önkormányzat közösen ifjúsági tábort szervezett. A tábor hetében a diákok nemcsak német nyelvtudásukat fejleszthették, de megismerkedhettek a mohácsi németekkel, információkat szerezhettek a baranyai, bácskai és a bakonyi németség történetéről is. Az tábor alkalmával megtekintették a mecseknádasdi, a bátaszéki és a bándi német nemzetiségi tanösvényeket, egy mecseknádasdi fazekas műhelyt, az óbányai tájházat, tanulhattak az egykor a Mecsekben tevékenykedő német üveges mesterekről és az ún. üveghutákról. A gyermekek megtekinthették a Baján az Ulmer Schachtel-t, Zircen az apátságot, az arborétumot és a Bakonyi Természettudományi Múzeumot, továbbá megismerkedhettek a - németek által alapított - Herendi Porcelánmanufaktúrával, illetve a porcelánkészítés rejtelmeivel is. A nemzetiségi jellegű programok mellett a mozgásra is gondoltak a tábor szervezői így a fiatalok kirándultak a Mecsekben, kenu és kerékpár túrán vettek részt Bédában, eltúráztak a bakonyi Cuha-patak völgyébe, illetve a Bakony tetejére a Kőris-hegyre, valamint kipróbálhatták a cseszneki klettersteig, azaz vasalt út pályákat is.
    A tábor megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.