2017. december 29-én a GJU a Mohácsi Német Önkormányzattal karöltve rendezte meg előszilveszteri bálját. A rendezvényre az egész országból érkeztek német nemzetiségi érzelmű fiatalok. Az északi régióból Pilisvörösvár, Pusztavám, Újhartyán és Dunaharaszti képviseltette magát, a Dél-dunántúli régióból a bálozók között köszönthettük a bonyhádi, villányi, pécsi, hásságyi és újpetrei tánccsoportokat és barátaikat, de nagy számban volt jelen a Mohács környéki falvak ifjúsága is.

A város alpolgármestere, Cserdi Áron, a Mohácsi Német Önkormányzat elnöke Hahnerné Feth Gabriella köszöntötte a vendégeket. Jordán Blanka A GJU elnöke és Emmert Bettina a GJU alelnöke ismertette az ifjúsági szervezet 2018-as programjait, és felhívták a figyelmet a 2018-as választások kapcsán a német nemzetiségi névjegyzékbe történő regisztrációra, melyre az est során lehetősége is volt a jelenlevőknek.

Az est kultúrműsorát a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes és a Dunaszekcsői fúvószenekar adta. A vacsora után az UnterRock zenekar gondoskodott a jó hangulatról, mely hajnalig tartott.

Mindenkinek boldog 2018-as évet kívánunk!

További fényképek az alábbi linken láthatók>>GJU-Előszilveszter<<

 

                                                                                                                      

 

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége támogatta.