A Fisch am Sonntag, azaz halvasárnap rendezvények 2018-ban nagy sikerrel debütáltak, így 2019-ben is úgy döntött a Mohácsi Német Önkormányzat, hogy megrendezi a halfogyasztást népszerűsítő rendezvénysorozatát.

A rendezvények alap témája rendszerint egy-egy halétel (halpörkölt, halkolbász, rántott hal, sült hal, halászlé, füstölt hal) elkészítésének bemutatása. Ez után lehetőség van a végeredmény megkóstolására is. A gasztro-kulturális rendezvénysorozat az önkormányzat legnagyobb rendezvényét, a Donauländisches Fischfestival-t, azaz a Dunamenti Halfesztivált hívatott felvezetni, egyben bemutatni a résztvevőknek, hogy milyen sokféleképpen lehet elkészíteni a halat, egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy milyen sokféle halból lehet egyszerűen, finom fogást a család asztalára tenni.

A halvasárnapok rendszerint a Német Nemzetiségi Ház udvarán/nagytermében kapnak helyet. Így volt ez az idei évben is.  A gasztronómia mellett a kultúra is fontos szerepet kapott. Minden alkalommal lehetőséget kaptak a Német Nemzetiségi Házban tanuló harmonikás növendékek a fellépésre, mellettük pedig „profi” népzenészek is gondoskodtak a jó hangulatról.

A 2019-es éven három Fisch am Sonntag került megrendezésre. Az első rendezvényt május 05-én tartottuk. Ez alkalommal ponty és csuka pörköltet készített nekünk HEGEDŰS CSABA mesterszakács. A rossz idő miatt a főzést az udvaron, az ételek kóstoltatását és a kultúrműsort a Német Nemzetiségi Ház nagytermében tartottuk.

A következő rendezvényre május 25-én került sor. KLIEBER TAMÁS és segítői jóvoltából ezúttal rántott harcsa és rántott süllő szeleteket kóstolhattak a résztvevők.

A harmadik, egyben utolsó rendezvényt június 30-án tartottuk. BARICS ZSOLT halfőző bajnok igazi mohácsi vegyes halászlevet készített nekünk.

Köszönjük minden érdeklődőnek a részvételt, a szakácsoknak az ínycsiklandozó finomságokat. Reméljük a jövő évben is folytatódhat a sorozat újabb és újabb receptekkel.