SCHNEIDER LAJOS FERENC

A mai Német Nemzetiségi Ház épületében élt egykor Schneider Lajos, városunk egyik neves sváb származású polgára. Rövid ismertetőnk életének főbb állomásainak bemutatásával állít neki emléket.

 

1889.július 27-én született Mohácson. 1904-től zongorán tanult, énekkari tag volt, illetve zenekarban is hegedült. A bajai Állami Tanítóképző Intézetben aktívan részt vett a zenei életben, tanulmányai befejezésekor Kiskőszegre került, itt kezdte meg tanítói pályafutását. Alkalmi régészként összegyűjtötte a régi tárgyakat, amelyeket a szántóföldeken szedett össze, majd azokat a mohácsi II. Lajos Múzeumnak adományozta.

1912-ben beiratkozott a budapesti zenekonzervatórium zongora szakára, azonban behívták katonának, ezért nem tudta elvégezni. A fronton megsérült, megoperálták, később itthon kellett szolgálatot teljesítenie.

1918-ban került vissza Mohácsra. A Külvárosi Iskolában tanítóként helyezkedett el, aktívan bekapcsolódott a település kulturális életébe. A külvárosi (Püspök) templomban sokszor gyakorolt az orgonán, igaz, hogy még nem kántorként, de a Mohácsi Hírlap már Schneider Lajos műélvezetet nyújtó zenei játékáról beszélt. Pár évvel később kántori-, illetve iskolaigazgatói kinevezést kapott.

1924-ben feleségül vette Schiller Borbála tanítót, akivel több helyen laktak a városon belül, de végül a Kossuth utca 51. sz. alatti házban maradtak egészen az igazgató úr haláláig.

1927-ben kezdte megszervezni a levente fúvószenekart, majd tagjaiból sokan zenéltek az 1933-ban alapított szimfonikus zenekarban is. E zenekar 40 évig aktívan vett részt a helyi kulturális életben.

A húszas évek második felétől lelkesen gyűjtötte a mohácsi népművészeti tárgyakat, különösen szerette a sokác hímzés-, és varrásmintákat.

Életének újabb szakasza 1934-35-ben kezdődött, amikor az első népdalt kottapapírra vetette, és innentől fogva fáradhatatlan szorgalommal jegyezte fel az újabb és újabb dalokat. Felfigyelt ugyanis a mohácsi határban dolgozó asszonyok és férfiak éneklésére, buzdította őket. Ezeket a dalokat leírta a határban, később pedig elhívta őket vasárnaponként a házába, hogy lejegyezhesse a dallamokat, miközben felesége a szövegeket vetette papírra.

1940-ben, dr. Berze Nagy János a Baranyai Magyar Néphagyományok c. három kötetes gyűjteményében kb. 360 Schneider Lajos által gyűjtött dallam jelent meg. Kodály Zoltán felfigyelt ezen dalok értékeire, ezért 1941-ben Mohácsra küldte Dincsér Oszkárt, a Néprajzi Múzeum kutatóját. Ő választotta ki a 4 legjobb mohácsi énekest, akik a pesti rádióban 23 népdalt énekeltek lemezre.

A további szorgos gyűjtögetésnek sajnos a világháború vetett véget, családjával ideiglenesen Pécsre költöztek. Az ostrom után visszatértek és szembesülniük kellett a felforgatott lakással, a zongora szétszaggatott húrjaival. Az iskolában hasonló volt a helyzet, de a szülők segítségével újra megszervezték a tanítást.

Schneider Lajos 1948-ban kérte nyugdíjazását, így 25 évnyi iskolaigazgatói munka után a szőlőtermesztésnek és a népzenei gyűjtésnek szentelte szabadidejét.

Kodály Zoltán utolsó gyűjtőútján, 1950-ben kereste fel személyesen Schneider Lajost. A találkozó létrejöttében nagy szerepet játszott Kersics Anka énekművész. Számtalan eredeti mohácsi népdalt sikerült ekkor még magnetofonnal rögzítenie Kodálynak.

1954-ben a Magyar Népzene Tára újabb kötete, a Lakodalmas jelent meg, ehhez a gyűjteményhez két mohácsi lakodalmas szokásokat jegyzett le. Még két évvel korábban Kodály kérésére a mohácsi betlehemes dallamát és szokását is igyekezett pontosan papírra vetni.

Schneider Lajos 67 évesen, 1960. június 7-én hunyt el.

 

„Amit tettem, azt az ügy iránti szeretetből, a magam kedvteléséből és főleg a népi értékek megmentése érdekében tettem.”

Schneider Lajos

 

Forrás: Kiss Miklós Schneider Lajos élete és munkássága, Mohács, 1996. február

       A füzet szerkesztője: Kovácsné Horváthy Lenke és Kiss Miklós